Családi napló, „feljegyzési könyvecske”, melyet Osztatní András 1915-ben kezdett el írni, majd halála után felesége, Jadviga folytatta, ily módon kommunikálva elhunyt urával. Édesanyja halála után pedig a kisebbik fia, Misu vette át a staféta botot, kiegészítgette jegyzeteivel szülei írását, és az ő soraival ér véget a könyv 1987 körül, de találhatunk benne az idősebb fiú háborús feljegyzéseiből is. A férj naplójának minden érzését gondolatát feltárja elég nyers stílusban, míg a feleség sokszor költőien ábrázolja érzelmi viharait, fiuk pedig keseregve fedezi fel a családi titkokat, amikről máshonnan talán nem is szerezhetett volna tudomást. Egy huszadik századi magyar-tót-szlovák család korántsem szívmelengető története a világháborúk előtt, között és után.

A Magvető Kiadó tizenhetedik kiadásának borítójáról: „ A naplóformában írott regény, bár történetileg az elidegenedésről, közelebbről egy rejtelmes családi szövetsé csődjéről tudósít, mégsem egyszerűen a széthullás krónikája, benne rések nyílnak a moralitás titkos rejtekeire, amelyek més az egész életre kiható nagy hazugságok idején is a tisztaság hajlékai maradtak. Ez a tragikus ambivalencia, amelynek következményei az emberi természet esendőségében erednek, a sors véletlenszerűségével kíséri végig a történetet. Zaklatott vidék az események színtere is: a két vagy három emberöltővel korábbi hazai peremvidék, amúgy valójában a Kárpát-medence kellős közepe, ahol mindig is a dac viharai váltakoztak a rezignáció bénító szélcsendjével. A Jadviga párnája jelentős alkotás, varázslatos elbeszélés, nyelvi erejénél fogva világos gesztus a klasszikus próza eszményei felé a kortárs irodalom bizonytalan hierarchiájában.”